most fáj a lelkem nagyon..
2.napja éjjel-nappal, minden alvásnál torka szakadtából ordít a manó :( egyszerűen nem lehet se hasra, se hanyatt fektetni, mert feszíti magát, és ha véletlenül sikerül vízszintesre bírnunk, máris pattan fel, és hihetetlen hangerővel sír hozzá.
az egyetlen póz, ami kb. 2 percig hat, ha függőlegesen fekhet rajtam, arra már ki is alakított magának egy alvó pozíciót :) viszont 2 perc után itt is elkezd izegni-mozogni, és szétfeszül, dobálja magát, sehogy nem jó..de ha leteszem, akkor meg az a nem jó..az esti elalvásokkal legalább eddig nem volt gond. ma este viszont 2 perc alvás után elkezdte ugyanezt, és nem tudtam lefektetni, közben persze olyan hullafáradt, hogy tartani se tudja magát, és dülöngél jobbra-balra, néha el is dől..már 10 perce ment az ordítás, folyamatosan próbáltam nyugtatni, simogattam, próbáltam ölelni, amennyire engedte, de csak feszítette magát, úgyhogy letettem, és kijöttem telefonálni anyunak..egyszerűen csak tanácsot kérni, mert én borzalmas alvó voltam, hátha emlékszik ilyen esetre is anyu, hogy mit csinált velem..és miközben anyuval beszéltem, gyomromban a görccsel, hogy közben a sír a kölök, két perc után csend lett..ami egyrészt tökjó, másrészt borzalmas lelkiismeret-furdalásom van, amiért egyedül kellett megbirkóznia, és remélem, hogy nem utálja meg emiatt a világot és engem..nagyon mélyen elaludt..anyu szerint csak a borzalmas álmosság miatt sírt ennyire, és azért is dőlt ki, miközben beszéltünk..remélem, nem a reményvesztettség miatt..olyan borzalmas érzés..szinte már várom, hogy mikor szólít megint, hogy be tudja pótolni azt, hogy az előbb nélkülem nyugodott meg..ki tudja, milyen hosszú időnek élte meg azt a 2 percet...nem szeretem sírni hagyni, szeretném, ha úgy nőne fel, hogy érezné: számíthat rám, ha baj van.
