december elején megtapasztalhattunk egy új betegséget, én még csak nem is hallottam róla, de anyu emlékezett rá, hogy nekem is volt ilyen :)
eleinte csak 38-38,5 fok körüli láza volt a kölöknek, amitől kómázott egész nap, rengeteget bújt, és aludt :) aztán 4 nap után piros pöttyök jelentek meg a teste minden szegletén..kicsit ingerült volt a pöttyös napokon, dehát a nagylányok is tudnak hisztisek lenni a piros napjaikon :) az első névnap így telt.
az első Mikulás-meglepi nagyon jól sikerült, a minicsizmákba hozott apróságokat a Télapó, a legnagyobb sikert a buborékfújó aratta, ill. annak doboza, ennek kapcsán heves felháborodását és nemértését nyilvánította ki, amikor kivettem a kezéből, hogy megmutassam, mit is lehet vele kezdeni. persze a buborékok tetszettek neki :)
az első karácsony ünnepi hangulata viharos gyorsasággal ért véget 24-én este, amikor is ismét láz, csupatakonyság és köhögés vette kezdetét. persze a karácsony nagyon jól telt, 24-én reggel a szobájából rohamtempóban kimászva hangos kurjantásokkal üdvözölte élete első karácsonyfáját és a csillogó csomagolópapírba rejtett ajándékát, amit persze kibontani se kellett volna, mert a csörgő-zörgő, fényes papír mindennél jobban tetszett neki :) Délelőtt a nagyiéknál, másnap a mamiéknál élvezhette a kölök a kényeztetést, és utálhatta a szüleit az orrszi-porsziért :)
az első szilveszter pici családi körben zajlott, pótnagynéni jött átt hozzánk, de mivel 30-án a kölök ablaka alatt petárdapróbát tartottak, amitől halálra rémülve riadt a délutáni alvásából, ezért 31-én este kapott a kölök egy kis germicid c kúpot, amitől egészen nyugodt szokott lenni, és így egy mukkanás nélkül átaludta magát a boldog új évbe :)